Boldogság. Mi az? Egy múló érzés, mely csak rövid időre a miénk. Szerelem. Mi értelme?
Egyszer úgyis elmúlik és fájdalmat hagy maga után. Halál. Egyszer úgyis eljön. Előbb
utóbb. Remélem előbb. Várom már a kínt, mely felemészti testemet. A vörös folyadékot,
mely az egyik testrészemből bugyog fe
Igen. Ezek az ő gondolatai. Azé a lányé, aki eddig csalódott. Csalódott a családjában, a
barátaiban és önmagában is. Depresszív gondolatokkal sétált a parkban. Nem gondolta
hogy tud szeretni. Jégből van a szíve.
-Szia. Elvesztettem a telefonszámod, megadnád a tiéd? -szólalt meg egy fiú.
A lány csak sétált tovább. Belemerülve a gondolataiba. Egyszer egy feketehajú állt elé.
-Szia! -mondta vidáman a fiú.
-Szia.-mondta lehangoltan Vivien(hisz ez a neve a lánynak.) Majd kikerülve a fiút ment
tovább.
-Hova mész? -kérdezte a fiú, aki most érte utol a lányt.
-Csak sétálok. Sétálok a semmibe. -mondta komoran a lány.
-Miért vagy ilyen komor? -kérdezi a srác.
-Minek legyen vidám az ember? egyszer mindennek vége, és hiába voltunk vidámak,
semmi értelme nem volt.
-Értem. -fiú. -Hogy hívnak?
-Vivien. De gyülőlőm a nevem.
-Engem Ericknek. És hogy szólítsalak?
-Sehogy. Hagyj békén. Légy vidám egyedül vagy bárki mással, de engem hagyj ki belőle!!!
Elegem van az életből, elegem van az emberekből, elegem van mindenből!-kiabált rá a
lány a megszeppent fiúra. A fiú lehajtott fejjel, elindult az ellenkező irányba. A lány nem
nézte hova megy a fiú, pedig egy kicsit szimpatikus volt neki.
Eltelt pár hét. Vivien ugyanazon az uton ment ahol találkozott Erickel. Nem tudta
elfelejteni a fiút. Próbált megváltozni. Közvetlenebb lenni az emberekkel, de nem sikerült.
Már az öngyilkosság szélén volt. Úgy érezte semmi nem jön össze neki. Leült a
legelzugottabb részébe a parknak. Nézegette a pengét, amit otthonról hozott.
-Itt az idő. Vége mindennek. Nem fogok szenvedni. -suttogta.
Elkezdte gyengéden húzogatni a pengét a bőrén. Majd egyre erősebben. Elkezdett
kibuggyani a hőn áhított vörös folyadék. A lány nézte, majd vágott még párat. Elsötétült
minden. Érzékszervei eltompultak. Látta már a fényt. A szabadság fényét. Kinyitotta a
szemét. Orrát megcsapta a durva kórházszag.
-Nem sikerült.- motyogta maga elé.
-Hmm? -nézett fel Erick.
-Te mit keresel itt?- kérdezte Vivien mérgesen.
-Nem akartam azt hogy meghalj. Behoztalak.
-Te voltál az...Miért??? Miért?? Miért nem engedsz saját utamon. Miért nem engedsz a
boldogságba?-kiabált Vivien
-Mert amióta megláttalak, csak rád gondolok. Nem tudlak elfelejteni. és amikor ott a
parkban megláttalak véresen azt hittem ha meghalsz akkor én is öngyilkos leszek.-vallotta
be a fiú.
-De miért nem akarsz nekem jót?- kérdezte mostmár szelíden a lány.
-Ezzel teszek jót. Hidd el, én szeretni tudnálak, akarlak. De te nem engeded.
-Menj most el kérlek. -Vivien, majd háttal fordult a fiúnak.
Vivien mostmár csak az ajtócsukódást hallotta. Akaratlanul is elkezdett könnyezni. Majd
zokogni. Nem tudta miért. nem szerette a fiút, de jól esett neki a kedvessége. Ő...Ő pedig
hogy viselkedett vele. Kiabált vele, elküldte. Felállt az ágyból. Egy kicsit megszédült.
Leült. Majd újra megpróbált felállni. Most sikerült. Kitántorgott az ajtón. Erick kint ült.
-Vivien!-vette észre a fiú a lányt -feküdj vissza. pihenned kell.
-Sajnálom. sajnálom a kiabálásokat. Sajnálom hogy nem engedem hogy szeress. Sajnálom.
Elájult. Később felkelt. Erick elaludt a széken a lány ágya mellett, miközben a lány kezét
fogta.
-Erick. -suttogta.
Erick mocorgott, majd felébredt.
-Jaj, Vivien.Megijedtem. Ne csinálj több ilyet.
-Rendben.-mondta nyugodtan Vivien. kezdett valamit érezni a fiú iránt. Talán szerelem?
Pár nappal később kiengedték Vivient a kórházból. Sétáltak haza kéz a kézben. Pár nagy
darab ember ugrott elő a bokorból. Gyorsan történt minden. Az egyik ember kést rántott
elő, és párszor hátba szúrta a lányt, miközben a többi ember Ericket fogta le.
-Vivien!! Ne..Vivien!!!!! -zokogta Erick.
A gyilkosok elmenekültek. Erick utánuk akart futni, de meglátta vérző kedvesét.
-Vivien. -suttogta zokogva Erick.
-Erick. Most hogy nem akarok elmenni, akkor történik ez. Szeretlek. Nem felejtelek el a
túlvilágon sem. Szeretlek Erick.-mondta Vivien, majd arca örökre elfordult, szemei lassan
lecsukódtak.
Erick most mindennél jobban zokogott. Észrevette a kést Vivien mellett. Felkapta és még
mielőtt gondolkozhatott volna, magába döfte. Rátette fejét Vivien mellkasára, és ő is
lehunyta a szemeit. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
