És kergetem… kergetem… kétségbeesetten menekül a sötétben, sikolyával elárulja, merre jár.
Utolértem… Felébredtem, hajnali 4: 30, Hétfő van. Nulladik órára kell mennem. De előtte van
egy kis elintéznivalóm. A Szokásos pink és kiscicás ruhák helyett mostmár talpig feketében
léptem ki az utcára, ahol még csak csak a lámpák halvány fénye világította be a szűk járdát...
Eszembe jutott hogy nincs nálam az iskolatáskám. Nem is kell. Amire szükségem van azt
eltettem.
Első úti célom az iskola volt. Be kellett másznom, mert 5 órakor még nem nyitják ki. Az
alagsorba az öltözőkhöz könnyen eljutottam. A Lépcső alá elrejtettem a holmiimat. Akire vártam
itt lesz 5 percen belül… Hisz így beszéltük meg! A néma csendben ajtócsapódást hallottam.
Jön… Lejött a lépcsőn, de engem nem lát. A nevemet suttogja. Előbújtam rejtekemből, de nem
láthatott, mert előttem állt, és nekem háttal. Nem, húzhatom tovább az időt. Egy ugrással
majdnem elkaptam de elvétettem, mert meghallott.
- Adery! Ne szórakozz velem! Hallod?!
- Nincs esélyed a meneküléshez, gyere ide!
- Mivan??? KÉS VAN NÁLA…
De egy szúrással beléfojtottam a szót… Egy második szúrást a nyakába irányítottam, ezúttal már
sikerrel. Megöltem, megöltem egy osztálytársamat.
Nem szórakoztam a Hulla elrejtésével, sietnem kellett. Folytatni a bosszú hadjáratomat.
Mosolyogva kimásztam az iskola alacsony kőfalán.Következő úti célon a barátnőmhöz vezetett. Meglepően könnyű volt bejutni hozzá, nyitva volt az
ablaka. Fölé hajoltam, a késemet magasba emeltem amikor…Megszólalt az ébrsztőóra. Ő
kinyitotta szemét észrevett, de nem volt ideje szólni.
Ideje volt visszaindulni az iskolába.
Amikor leértem az alagsorba nem csak a halott osztálytársamat találtam ott, hanem a
szerelmemet is. Ő még nem vette észre a hullát, de meglátta a vérben úszó kabátomat, és
kezemben megcsillanó kés élén a vért. Okos, intelligens, széparcú srác. Követte tekintetemet, és
észrevette a tetemet. Odarohantam hozzá, a fülébe suttogtam: Bocsáss meg.
Megcsókoltam, és leszúrtam. Egy pillanatra megmerevedett, majd összecsuklott és a lábam elé
dőlt.
|
Ekkor megnéztem az órámat, 6: 30 perc volt. Indulni akartam, amikor az alagsori folyosót fény
öntötte el. A lépcső felé pillantottam, ahol megláttam a testnevelő tanárom, és osztálytársaim
, rémült, tekintetét. Vagy nem is rémült volt???
Kihasználva az ijedtségüket, felkaptam zsákomat, és félrelökve pár embert, rohantam…
Még én sem tudom hova… Csak annyit tudtam, hogy gonosz vagyok. És csak úgy tudom
megnyugtatni dühödt, ijedt lelkemet, ha ölök. | |
AJÁNLOM AZ OLDALT
